További dossziék »

Bezár a 4 éve felújított Rudas

ingatlanmagazin | 2009. július 7. 9:33 | Módosítva: 2009. július 7. 9:33 | 1 hozzászólás
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »

Hétfőtől 20 napon keresztül zárva tart a Rudas fürdő, melyet 2005-ben újítottak fel. Most 20 millió forintot kell költeni rá, mivel újra kell festeni egyes részeket, ahol a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kijelölt festék a felújítás óta levált. Emellett sor kerül a törökfürdő faragott köveinek restaurálására, mely 4 éve elmaradt.

Másképp látja azonban a helyzete a Fürdőbarátok Egyesülete és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH). Előbbi szerint a rosszul elvégzett felújítás következtében penészesednek a falak, mivel megszüntették a fürdő természetes szellőzését, az északi oldalt pedig lefalazták a szomszédos vendéglátóhely miatt. Nemessuri Péter elnök úgy fogalmazott: “súlyos disznóság, hogy ismét 10 milliókat kell költeni a fürdőre”.

A BGYH viszont azt állítja, hogy az általuk rendelt műszaki szakvélemény szerint a vakolat azért vált le, mert az a felhordás előtt, még a zsákokban megkötött. A szellőztetéssel kapcsolatban jelezték, hogy az algásodás kivédésére a levegőcserét a szigorú közegészségügyi előírásoknak megfelelően szellőző-berendezésekkel oldják meg, amelyeket a fürdővendégekkel kötött megállapodás alapján csak éjszaka kapcsolnak be.

rudas
A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok
Legfrissebb olvasói hozzászólások (1)
  1. fel volt újítva????
    romokban áll, hullik a vakolat.

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek