Mégsem kapnak segítséget a bajba jutott adósok?
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
A parlament a múlt héten fogadta el a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényt, amely szerint az önkormányzatok elővásárlási jogot kapnak, ha a bajba jutott adós lakását elárverezik. Az adós pedig kérheti az önkormányzattól, hogy korábbi lakását bérbe vehesse. Az önkormányzatoknak azonban erre nincs pénzük, s bár adna hitelt a Magyar Fejlesztési Bank, de ennek költségeit sem tudnák megfizetni.
Jelenleg 800 milliárd forintos az önkormányzatok hitelállománya – mondja Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az MR1 Kossuth Rádiónak nyilatkozva. „A parlament elfogadta, de nem gondolták végig ennek a teljes folyományát mindamellett, hogy senki nem egyeztetett az országos önkormányzati érdekszövetségekkel. Teljességgel lehetetlen, hogy az önkormányzatok ebben a helyzetben újabb hiteleket vegyenek fel” – magyarázta a polgármester.
A plusz hitelfelvételi lehetőség újabb komoly terhet jelentene a települések számára, miközben a lakást bérbevevő régi tulajdonos nem tudna annyit fizetni, hogy abból az önkormányzat a vásárláshoz felvett hitelt törleszthesse. „A lakbér képezhetné a törlesztőrészletek fedezetét. Megítélésem szerint nem tud a település olyan magas lakbért kérni, ami ezt fedezné” – vélekedett Gémesi.
A másik kérdés, amivel senki nem foglalkozott, hogy ezek a lakások milyen állapotban vannak – hívta fel a figyelmet a polgármester. Mint mondta, nincs felmérve, hogy igényelnek-e felújítási összeget, milyen működési költségre van szükségük, ki tudja-e fizetni ezt a benne lakó.
Szigetszentmiklós polgármestere, Szabó József ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy sem a fedezet, sem a feltételek, sem a szabályozás nincs pontosan kidolgozva. „Lehet felvenni hitelt, de azt előbb-utóbb vissza is kell fizetni, és az önkormányzat nem gazdálkodó szervezet, valahonnan a hitel kamatait, bármennyire kedvezményesek is, ki kell tudnunk gazdálkodni” – tette hozzá.















