Légkondicionált lesz a győri Széchenyi tér
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
A régészeti és a közműproblémák miatt az eredeti határidőnél egy hónappal később, július közepén tartják a megújult Széchenyi tér avatási ünnepségét. A téren egyébként természetes légkondicionáló működik majd a felújítás után, ugyanis a bencés rendház felőli oldalon vízfilm lesz a burkolaton, s mivel a vízpára köztudottan hőt von el a levegőből, így lehűti azt – magyarázta a Kisalföldnek Németh Zoltán alpolgármester.
A munkaterületen a lap beszámolója szerint jelenleg a vízfilm- és a szökőkútrendszer végszerelési munkái folynak. A gránit járólapok nagy része ugyancsak a helyére került. A nyugati oldalon elültették a fákat, elhelyezték a kemény, trópusi, időjárásálló fából készült padokat – mondta Somogyi Tivadar alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője. Az elkövetkező pár hétben befejezik a burkolást a Mária-oszlop melletti részen és az északi oldalon, és mindenütt eltüntetik a ma még tapasztalható apró egyenetlenségeket.

Ugyanakkor néhány kisebb szakasz rekonstrukciójával tavaszra végeznek, így a Rákóczi Ferenc utca egy részével, a Gyógyszertár közzel, valamint a Lloyd előtti 5 méteres sávval. Utóbbiba most azért nem fogtak bele, mert folyik az épület felújítása, és kell a hely az állványoknak. A tér felújításának eredeti határideje június 10. lett volna, de a régészeti és a közműproblémák miatt egy hónapot csúszik az átadás. Az avatási ünnepséget várhatóan július közepén tartják.










