További dossziék »

2009 a beruházások éve lesz Szentendrén

ingatlanmagazin | 2009. február 6. 20:38 | Módosítva: 2009. február 6. 20:38 | 0 hozzászólás
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »

A szentendrei rendelőintézet felújítására közel 770 millió forintot nyert a város. Ez már a második nagyberuházásunk az ovi-suli pályázat mellett, amelyet minimális önkormányzati önrésszel valósítanak meg. A tervek szerint 2010 harmadik negyedévére több mint 1100 négyzetméter új épületrésszel egészül ki a rendelőintézet, valamint a meglévő épületrészeket is korszerűsítik.

A pályázatok ügyében a színfalak mögött közel két éve zajlik már az előkészítő munka, tervezés, a pályázatok készítése, egyeztetések lefolytatása, lobbimunka. A tavalyi ovi-suli pályázatot és a többi kisebb nyertes projektet is beleszámolva már egymilliárd forint környékén mozog a 2008-2009-ben pályázatok útján elnyert összeg.

A szép is lehet még szebb.

Dr. Dietz Ferenc polgármester a Szentendre és Vidéke című lapnak adott interjújában elmondta, hogy céljuk változatlanul a Dumtsa Jenő Városfejlesztési Stratégiában kijelölt 12 vezérprojekt következetes végrehajtása pályázati támogatásokból. A Duna-korzó melletti gátszakasz tervezésére, építésére, a Pannónia csapadékvíz-elvezetésére, valamint a belváros felújítására beadott pályázataik eredményét még várják.

2009-ben közel 80 millió Ft értékű közlekedésbiztonsági beruházás lesz Szentendrén a 11-es fontosabb szakaszain, emellett elindult a szentendrei tehermentesítő út terveztetése is állami forrásból. A közeljövőben átadásra kerül az uszoda és sportkomplexum, terveik között szerepel egy Duna-parti csónakház kialakítása is.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek