További dossziék »

Épülhet az új győri híd

ingatlanmagazin | 2009. január 29. 12:51 | Módosítva: 2009. január 29. 12:51 | 0 hozzászólás
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »

A mai napon írta alá Borkai Zsolt győri polgármester és a KSM-2008 Konzorcium az új Mosoni-Duna-híd tervezési és kivitelezési munkáiról szóló szerződést. Eszerint a Közgép, a Strabag-MML Kft. és a Mahíd 2000 Zrt. 2010. augusztus 10-ig megépíti az új, 135 méter hosszú, Szigetet Révfaluval összekötő hidat – számolt be a Kisalföld.

A szerződésben az is szerepel, hogy második és a harmadik ütemben, 2012. március 10-ig a csatlakozó úthálózat ki- és átalakítása történik meg. A konzorcium 3,236 milliárd forintért vállalta el a munkát. Ebben azonban nincsenek benne a közműépítési költségek, mert még nem tudták pontosan felmérni, mire lesz szükség.


A polgármester szavaiból kiderült, hogy a fejlesztés révén a belvároson áthaladó forgalom csökkenésére számítanak. Borkai reméli azt is, hogy XXI. századi minőségben, határidőre fejeződik be a beruházás. Erre garanciát jelenthet, hogy a Közgép építette a Megyeri híd szentendrei ágát, illetve nevéhez fűződik a budapesti északi összekötő vasúti híd felújítása. A Mahíd konzorciumvezetőként vett részt a szekszárdi Szent László híd és a dunaújvárosi híd munkálataiban, a Strabag pedig a győri Nádor aluljárót adta át.

A híd egyébként 16 méter széles lesz, s két forgalmi, valamint külön gyalogos és kerékpáros sávval épül meg. A „kis Erzsébetnek” becézett Vásárhelyi Pál gyaloghíd helyére épül, így ezt a hidat elbontják és elszállítják. Végleges döntés ugyanakkor még nem született arról, hogy hol fog állni, de a legvalószínűbb, hogy a szabadstrand és Szúnyog-sziget területénél.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek