Futurisztikus plázákkal erősít Bécs, Pozsony és Budapest
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Budapest alulfejlesztettnek számít a kereskedelmi ingatlanok területén. Bécs és Pozsony is jobb helyzetben van. Egyedül a hotelekben vagyunk erősebbek, mint a szomszédok.
Közép-európai plázavilág
Budapest
Budapest a maga 425 ezer négyzetméternyi kereskedelmi területével kifejezetten alulfejlesztettnek számít, így bőven van még lehetőség bevásárlóközpont-építésre. Legutoljára a hatalmas Aréna Plaza nyitotta meg kapuit a Plaza Centers fejlesztésében. Sammy S. Smucha, az Álomsziget Kft. ügyvezető igazgatója, aki korábban a Plaza Centers igazgatójaként tevékenykedett, lapunknak elmondta, a plázákból sosem lesz elég – a nyugat-európai országok példája is ezt igazolja. Nem csoda, ha Budapesten a tervek szerint 2008-ban mintegy 300 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi terület épül. A néhány éven belül megvalósuló legfontosabb fejlesztések közé tartozik az ECE által építendő Örs vezér téri Árkád II., a zuglói Bosnyák tér szomszédságában 2011-re felépülő – 65 ezer négyzetméternyi kereskedelmi egységet magában foglaló – Mundo városközpont, valamint a budai Skála helyén megvalósuló bevásárlóközpont. A Vörösmarty téren a Luxus Áruház felújítása még várat magára, de az ORCO 2010-ben nyitja meg a volt Tőzsdepalotában a 10 ezer négyzetméteres nagyáruházát, illetve az Andrássy úti, a régi Divatcsarnok nyomán elkészülő Párizsi Nagyáruházát. A bérleti díjak tekintetében egyébként Budapesten belül jelentős eltérések találhatók; míg az Árkádban 35-65, addig a Westendben 50-120, a Mamutban pedig 50-70 euró között alakulnak a havi négyzetméterárak.
Pozsony
Pozsonyban egyelőre kevéssé válogatósak a fejlesztők helyszín és minőség tekintetében, hiszen a kis plázáktól kezdve a regionális 100 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontokig minden típusra van kereslet. Említésre méltó fejlesztés például a Relaxx kiskereskedelmi központ, mely az egészséges életmódhoz szükséges termékeket kínáló üzleteknek nyújt otthont. 2009-ben két jelentősebb fejlesztést is átadnak: a Shopping Palace II. üteme és az Avion Shopping Park kibővítése összesen 45 ezer négyzetméternyi új plázaterületet jelent majd. A négyzetméterárak havi 50-60 euró körül alakulnak, de a legdivatosabb bevásárlóközpontokban – például a Polus City Centerben, vagy az Auparkban – ez az összeg akár a 70-100 eurót is elérheti.
Bécs
Az Osztrák Bevásárlóközpontok Szakszövetsége szerint 2008-ban Bécsben két bevásárlóközpont is nyílik. 2009-ben a Pénzügyminisztérium Kärtner Strasse 27-33. szám alatt található épületét megvásárló és újrahasznosító Peek & Cloppenburg ad át egy 16 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot. 2010 legnagyobb plázaattrakciója pedig a Bécs melletti Gerasdorfban nyíló 54 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont lesz, mely heves vitákat vált ki; a Bécsi Gazdasági Kamara ugyanis attól fél, hogy e hatalmas, és a bécsi üzleteknél nyilván olcsóbb bevásárlóközpont elcsábítja majd a belvárosi vevőket. A CPB Immobilientreuhand GmbH felmérése szerint egyébként Bécsben is jelentős eltérések mutatkoznak az egyes bevásárlóközpontok négyzetméterárai között. Míg a népszerű és jó elhelyezkedésű Donauzentrumban vagy a Gerngross-ban 40-160, addig a B-kategóriás plázákban, mint a Lugner City-ben vagy az SCN-ben 15-50 euró egy négyzetméter havi bérleti díja.









