Távfűtés: „panelbalekokkal” finanszíroztatják a hazai áramtermelést?

Tökéletesen megértem, hogy a hőerőműveknek akkor éri meg működtetni magukat, ha egyszerre termelnek áramot és hőt: egyiket eladva az áramszolgáltatónak, a másikat – az áramtermelés „hulladékhőjét” – eladva a távfűtéses lakásokban élőknek. A két bevétel pedig eltartja őket, szerény profitot is hoz talán. A lakások felé leszámlázott hőfogyasztás drágaságát (a hőtermelő cég szempontjából: költségeit) egy dolog tudja kompenzálni. Az előállított elektromos áramból nyert bevétel. Ezt a helyi áram- és hőtermelő erőmű a helyi áramszolgáltatónak adja el. Vagy nem is egészen így van ez? Miért nem az áramdíjba van beépítve az áram teljes termelési költsége (pl. az erőművek fenntartási költségei), miért hárítják át azt a távfűtéses lakásokban élőkre? Miért nem tud csak drága lenni ma a távfűtés, erről szól írásunk.

Nekünk, távfűtéses lakásokban élőknek miért nem lesz jelen körülmények között soha sem esélyünk arra, hogy lassan NE havi minimálbéreket fizessünk ki egy fűtéses időszakban egy-egy havi szolgáltatási díjként? Bár meg nem keresett, de informálisan tudomásomra jutott, hogy a Zöld Sorok című lapban megjelent írásom nem igazán nyerte el a tetszését a dorogi hőerőmű igazgatójának, akit jómagam egyébként nagyra becsülök, kiváló szakembernek, s jó kommunikátornak is tartok. Sőt ezen kívül még azt is ki merem jelenteni, hogy a dorogi hőerőmű korrekten, környezettudatosan működik, a szolgáltató és a fogyasztók között meglehetősen jó a kapcsolat. Szóval, semmi bajom se a cégvezetéssel, se a hőerőművel (de azért az ugye kétszer kettő, hogy a cég szempontjai nem éppen azonosak a fogyasztókéival). Bajom mással van. Azzal, hogy akik ezt a rendszert használják, azoknak a lakásai szinte eladhatatlanok, a rezsi a téli-nyári állandó fűtési (nyáron alapdíj, télen alapdíj + hődíj) költségek miatt egetverő.

Eközben kutyafülét nem tudunk arról, hogyan működik ez a rendszer valójában, s ebben a felállásban miért nincs esély sem arra, hogy fillérnyivel is közelítsen egymáshoz, mondjuk, egy azonos paraméterekkel rendelkező gázfűtéses és távfűtéses lakás évi fűtési költsége. Az is nagyon zavar, hogy kikiáltják környezetbarátnak, néha még energiatakarékosnak is a távfűtést, miközben fűtéskorszerűsítésre buzdítva azt a hiú reményt keltik az emberekben, hogy ha így-úgy megspórolnak 20-30 százaléknyi hőenergiát, akkor majd lassacskán annyit fognak fizetni lakásuk fűtéséért, mintha egyedi gázfűtésük lenne. Hát persze, frászt. Az a különbség, ami most is megvan, érdemben nem fog tudni változni. Mert az egyik rendszer arra való, amire használják (gázfűtéssel fűtöm a lakásomat), a másik viszont valami egyébre is (a távfűtés a [hő]erőművek villamosáram-termelésének hulladékhőjét „hasznosítja”).

„Távfűtött lakók”: az áramtermelés balekjai?

Nézzük csak meg a múltkori cikket. Ebben a Pécsi Távfűtőművek saját honlapján található távfűtést ismertető szövegét kommentáltam fogyasztói szempontból. Íme a cikkből a részlet: „Ahhoz, hogy… azt mondhassuk, a távfűtéses lakásban élők a magyar villamosenergia-előállítás elsőszámú áldozatai és balekjai, meg kell értenünk, hogy működik a távfűtési rendszer. Ha ezt megértjük, megértjük majd azt is, mi végre fűtenek a hőerőművek akkor is, ha kint plusz húsz fok van, s miért szükségszerű az, hogy télen 30 fok legyen egy panellakásban csukott ablakoknál, 26 fok, ha az összes radiátort elzártad. Értsük meg, hogy működik a rendszer…

A szolgáltatóknál az energiahordozó (szén, gáz, biomassza stb.) elégetése az erőműben történik, nemcsak fűtési céllal – hanem ugyanazzal a hőenergiával áramot is termelnek. Ez a kettős célú energiatermelés kiegészíti egymást: összességében lényegesen kevesebb energiahordozót kell így elégetni (feltéve, hogy nem valósul meg a túlfűtés, ha igen, az pluszfokonként 6-7% energiatöbbletet jelent – N. T.), kisebb a környezeti terhelés, kevesebb a föld légkörét szennyező széndioxid-kibocsátás, javul a hőtermelés gazdaságossága (cég és nemzetgazdasági szempontból, nem fogyasztói szinten – N. T.). A távfűtések létjogosultságának ez a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés az alapja (emiatt szokták ezt korrektebb országokban becsületesen, áfamentesen adni a lakosoknak,– N. T.). Leegyszerűsítve úgy is lehet fogalmazni, hogy a távhőellátás részben a villamosenergia-termelés során keletkező hulladékhőt hasznosítja (írja a szolgáltató).”

Kérdezzünk csak rá: kinek az érdeke?

Tökéletesen megértem, hogy a (hő)erőműveknek akkor éri meg működtetni magukat, ha egyszerre termelik az áramot, ezt eladva az áramszolgáltatónak, miközben az áramtermelés „hulladékhőjét” eladják a távfűtéses lakásokban élőknek (plusz ugyanők, télen-nyáron alapdíjjal járulnak hozzá az áram- és hőtermelő erőművek fenntartási költségeihez). A két bevétel pedig eltartja őket, szerény profitot is hoz talán.
Örülök neki, hogy ezt milyen nagyszerűen kitalálták, csakhogy ebből a felállásból nagyon keményen következik az, hogy ez a fűtési forma legfeljebb harmadsorban veszi figyelembe a fogyasztó érdekeit. Nézzük, kinek mi lehet itt az érdeke. Nem szavatolom, hogy 100%-ig eltalálom az igazságot, de mint a magyar áramtermelés aktívan perkáló résztvevője, jogot formálok arra, hogy spekuláljak azon, amiről olyan nagyon hallgat mindenki, hogy az már gyanús…

Ha a távfűtéses lakásokban élők – „hulladékhőért” kifizetett – hozzájárulásaiból finanszírozzák egy-egy térség áramellátásának egy (nem tudom, mekkora) részét, akkor bizonyos értelemben (s arányban), a távfűtéses lakásokban élők fizetik meg a termelt elektromos áram előállításának költségét. Ha ezt nem tennék, ha nem járulnának hozzá a térségek áramellátását biztosító erőművek fenntartási költségeinek finanszírozásához, nem lenne elég áram. (Paks mintegy harmadát termeli meg a magyar áramszükségletnek, a többit kisebb-nagyobb kapacitású erőművekben állítják elő.)

E jó cselekedetükhöz képest nem ők fizetik a legkevesebbet, a lakásaikat fűtő (hulladék)hőért, hanem ők kapják a legdrágábban azt. Vagyis a távfűtéses lakások tulajdonosai havonta kemény összegekkel járulnak hozzá egy nemzetgazdaságilag fontos dolog, az áramtermelés költségeihez. Ha ez így van, akkor a távfűtés díjában megfizetnek valami olyasmiért is, ami nem egészen az, mint aminek látszik. Az – áramtermelő – erőművek fenntartása (nem véletlen, hogy egyre kevésbé hívják őket hőerőműveknek) nemzetgazdasági értelemben fontos dolog, de talán nem a távfűtéses lakásban élőknek kellene ezeket finanszírozniuk.

Ez az a momentum, amiről nem szokás beszélni, s tán nem véletlenül olyan nagy róla a hallgatás, hogy 10 emberből 9,9 nem is tud róla. Vajon miért kell erről hallgatni? Azért, mert mai „forintalapú érdekvilágunkban” tartani kell attól, hogy a távfűtéses lakásokban élők, ha ezt megtudják, még a végén „beintenek” (pl. számon kérik ezt az inkorrekt eljárást döntéshozóikon).