Indul Hódmezővásárhely belvárosának felújítása
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
2009 és 2013 között megújul Vásárhely belvárosa a Tornyai János Kulturális Városfejlesztési Program keretében. A program teljes költsége 7,5 milliárd forint. Az első ütemben 2009 és 2010 között a kulturális és közművelődési létesítményeket újítják meg, valamint átépítenek egyes közterületeket – írja a Délmagyarország.
Ebben az időszakban kerül sor a Tornyai János Múzeum bővítésére és megújítására, az Alföldi Galéria felújítására, a görögkeleti templom homlokzatának és környezetének rendbetételére. Emellett az ótemplomtól a Tornyai-múzeumig 180 millióból kicserélik a köztéri burkolatokat, parkosítanak, és kutat is kap ez a rész.
Az intézmények mellett más épületeket is felújítanak: magántőke bevonásával a Fekete Sas Szálloda egy több mint 4 ezer négyzetméteres szárnnyal bővül, amelyhez mélygarázs is épül. A Hódi Pál és a Dr. Rapcsák András utca között ugyanakkor felhúzzák az úgynevezett Hódudvarházat, amelyben civil szervezetek, irodák és kiskereskedelmi létesítmények kapnak helyet.
A beruházás költsége összesen 7,5 milliárd forint, melyből 4,2 milliárdot tesznek ki a magánerős beruházások, így a Hódudvarház és a mélygarázs építése. Ami a többi pénzt illeti: 337 millió forintot az önkormányzat saját forrása, az önkormányzat partnerei 45 millióval járulnak hozzá a fejlesztésekhez, míg a különféle támogatások összege 2,9 milliárd.











