Csak 30 millió forinttal támogatja az állam a megújuló energiaforrások felhasználóit
Címkék: építés és felújítás, zöld megoldások | magazin összes címke »
A Nap Magyarországon egy év alatt csaknem 2.200 órán át süt. Ennek köszönhetően 400-szor több napenergia érkezik az ország egész területére egy év során, mint amennyi hazánk éves energiafelhasználása.
Tavaly kevesen pályáztak
Lindenberger Tamás, a GKM sajtóosztályának vezető főtanácsosa lapunknak elmondta, hogy június 9-ig már 2.826 pályázat érkezett be az Energiaközpont Kht.-hoz. „Az eddig pozitívan értékelt pályázatokra 50,2 millió forintnyi pályázati forrás odaítéléséről döntöttek. A formai és tartalmi követelményeknek eddig 477 pályázat nem felelt meg. Továbbra is az a szakemberek javaslata, hogy ilyen esetek elkerülése végett érdemes alaposan áttanulmányozni a pályázati kiírást. A pályázatokra még bőséges források állnak az érdeklődők rendelkezésére, érdemes élni a lehetőséggel. A regisztrált pályázatok több mint 25 százaléka megújuló energiaforrásokkal termelő berendezésekre irányul. A megpályázott összeg aránya megújulók esetében pedig ennél is nagyobb: az eddig odaítélt 50,2 millió forintból közel 29 millió a megújulókat segíti.”
2007-ben egyébként nem éltek a rendelkezésre álló összeggel a pályázók: a megújuló energiaforrások felhasználásának kerete 400 millió forint volt, melyből 515 pályázat mindössze 124 millió forint támogatást és 419 millió forint kedvezményes hitelt kapott a több mint 1 milliárd értékű beruházáshoz. Annak ellenére, hogy a keretösszeg is kevesebb volt, mint 2006-ban, a NEP több pályázót támogatott az előző évhez képest, a támogatás energetikai hatékonysága pedig 40 százalékkal javult.
Németország: nem vakította el őket a napenergia
Németországban azonban nem csak egyféle támogatási rendszer létezik. A számos modell közül kiemelkedik az ún. Ökoépítés Program, ami az új építésű energiatakarékos házakhoz vagy passzívházakhoz nyújt segítséget. A programban a beruházási költségek száz százalékára, maximum 50 ezer euróra, azaz körülbelül 12,5 millió forintra lehet hitelt felvenni, ahol a kedvezményes kamatozás maximum 10 évig érvényes a körülbelül 30 éves futamidő mellett. Más pályázati formákban rendszerfejlesztésre is lehet támogatást igényelni. A háztartásokra és ipari termelőkre egyaránt vonatkozó EEG alapelve egyébként az, hogy a támogatott berendezések üzemeltetője egy adott időszakon belül az előállítás módjától függően meghatározott mennyiségű jóváírást kap a termelt áram után.
A jóváírás mennyiségére éves degresszió vonatkozik, azaz minden évben csökkentik az átvételi árat. A Dow Jones egy 2008. júniusi elemzése szerint évente nagyjából 5 százalékos degresszióval kell számolni a támogatásnál. A néhány napja elfogadott 2008-as módosítás azonban kimondja, hogy csökkenteni kell a degresszió mértékét, és a mostani 4,3 milliárd euróról 2015-ig 7 milliárdra kell növelni a támogatást, mellyel javarészt a biomasszát és a szélenergiát termelő berendezéseknek nyújtanak segédkezet. A Rheinisch-Westfälischen Institut für Wirtschaftsforschung szakértői szerint azonban ezzel a programmal nagy terhet rónak az államháztartásra, és a napenergiát előállítók nyeresége továbbra is csökkenni fog. A legkisebb támogatást egyébként mindig is a napenergia-termelés kapta, mely jelenleg kW-onként nagyjából 45 cent.










