A Lafayette költözne a Divatcsarnokba?
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Az ingatlanpiacon több szereplő is megerősítette a Napi Gazdaság azon értesülését, hogy a francia Lafayette áruházlánc érdeklődik az Andrássy úti Párizsi Nagy Áruház (ma Divatcsarnok) iránt. Az épületet felújító Orco hivatalos válasza azonban ezt az értesülést nem támasztotta alá, ugyanis csak azt közölte a fejlesztő, hogy még egyetlen érdeklődővel sem írtak alá szerződést.
Pozícióikra hivatkozva arról sem adott bővebb tájékoztatást a társaság, hogy kikkel tárgyalnak az ingatlan kereskedelmi területéről. A lap emlékeztet viszont arra, hogy a fejlesztő 3 milliárd forintért vette meg az ingatlant, s nagyjából 2 milliárdot költ felújítására. Terveik szerint 2008 második felére fejezik be a munkálatokat, s ezt követően mintegy 5500 négyzetméter áll a leendő bérlők rendelkezésére.
A tervek szerint az első 2 szint kereskedelmi felület lesz, a felső 3 szinten pedig irodahelyiségeket alakítanak ki. Az áruház iránt a luxusmárkákat kínáló cégek is érdeklődnek, mivel a világörökség részét képező Andrássy út elejére bár nehézkesen, de betelepülni látszanak a világvárosokban hódító, legfelső kategóriát kínáló kereskedelmi hálózatok.
Az Andrássy úton korábban már megjelent a Zegna és a Louis Vuitton (LV), hamarosan nyit a Gucci, és jönne a Chanel illetve a Dior is. Ingatlanpiaci pletykák szerint a Divatcsarnok iránt korábban az angol Burberry is érdeklődött, ám azóta nyitásközeli állapotba hozta üzletét a LV mellett – derült ki a lapból.











