Házat egyetlen nap alatt?
Címkék: építés és felújítás, szigetelés | magazin összes címke »
A hazai készházépítés még gyerekcipőben jár, a technológia terjedését pedig előítéletek is nehezítik. Hogyan készülnek a nagypaneles épületek, amelyek mellett minden harmadik osztrák leteszi a voksát?
Legó nagyfiúknak
A készházak definíciójuk szerint előre elkészített, teljes magasságú falelemekből legyártott külső falakból, válaszfalakból és tetőelemekből álló épületek. Az ilyen házak általában fa- vagy acélvázas könnyűszerkezetes épületek, bár léteznek habbetont és hagyományos téglát használó készházas cégek is.
Ami közös bennük: az épületek elemeit időjárástól függetlenül a cég gyártóhelyén készítik el, majd az építkezésre szállítva, előkészített alapra állítják föl. A kispaneles technológiával készülő épületek esetében persze jóval kisebbek az előregyártott elemek, így azok emberi erővel is mozgathatók. A nagypaneles házaknál már válaszfalakat, komplett házoldalakat gyártanak előre, ezek felépítéséhez már daru szükséges. Létezik konténeres megoldás, amelynek segítségével egész helyiségeket vagy akár házakat is készre gyárthatnak.
Házat a házgyárból
A nagypaneles készházak külső és belső falai gyárban, ipari körülmények között készülnek el, teljes hosszban és magasságban, beépített nyílászárókkal, hőszigeteléssel és festéssel. A födémet és tetőpaneleket szintén egyben gyártják le, majd szállítják az építkezés helyszínére.
„A minőség már csak az ipari körülmények miatt is garantált: a könnyűszerkezetes házak nem a zárt rendszerben készülő épületeknek, hanem az engedély és minősítés nélkül, helyben szerelgető kóklereknek köszönhetik rossz hírüket. Magyarországon a MAKÉSZ (Magyar Készház Szövetség) védjegy jelent garanciát a jó minőségre, hiszen a szövetség tagjai garantáltan rendelkeznek minősítéssel (ÉME számmal, Építőipari Műszaki Engedéllyel), és tagjai az ÉVOSZ-nak (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége)” − mondja Kárpáti József, a Készház Szövetség elnöke.
Rögzített feltételek
A gyártók a készházakat általában mintaházak alapján, vagy mintaház parkokból értékesítik. Ilyen például a bécsi Blaue Lagune Mintaházpark, amely Ausztria és egyben Közép-Európa legnagyobb készházparkja. Itt 85 családi ház sorakozik egymás mellett, berendezve, mintegy falut alkotva. A parkban 41 vállalat 18 különböző technológiával készült épülete van kiállítva, amire szükség is van, hiszen az osztrákoknál jóval elterjedtebbek a készházak, mint hazánkban: Ausztriában már minden harmadik ház készház.
„Érdekes, hogy míg az osztrák vevők többségének alaprajzilag megfelelnek a kiállított épületek, addig a magyar vevők többsége külön megtervezteti magának az épületet, de legalábbis falakat tologat” – mondja Kárpáti, majd folytatja: átterveztetés nélkül a vevőknek nincs más dolguk, mint kiválasztani a megfelelő cseréptípust, kazánt, nyílászárót, parkettát, szanitert vagy éppen konyhabútort.
Ez a ház az a ház?
A készház-technológia nagy előnye éppen ebben rejlik: garantáltan az a ház készül el, amelyet az ügyfél megrendel – pontosan abban a minőségben, méretben és formában, nem utolsósorban pedig ugyanabban az árban. A módszer leginkább a katalógusból történő autóértékesítéshez hasonló – csak éppen nem az autót hozzák, hanem a házat. Egy-egy épülethez több ezer alkatrész szükségeltetik, amelyeket egy építési soron állítanak össze. Legelőször a vázszerkezetet gyártják le, amelynek egyik oldalát gipszkartonnal burkolják. Ezt követően helyezik el a vezetékeket és a hőszigetelést, majd a falak másik oldalát is burkolják.
A szerkezetet ekkor állítják föl, hogy elhelyezhessék bennük a nyílászárókat, fölhelyezhessék a külső hőszigetelést, és színre vakolhassák az épületet. A panelek gyártmányterv alapján készülnek el, gyártótól függően 2−6 nap alatt, majd gyártástechnológiailag sorba rendezve, kamionon gördülnek ki a gyárakból. A komplett épület helyszíni összeszerelése mindössze 6−8 órát vesz igénybe.
Ezek az épületek nemcsak minőségükben és küllemükben, de árukban sem hasonlítanak az engedély nélkül szerelgető cégek házaihoz: a jó minőségű készházak a közhiedelemmel ellentétben nem olcsóbbak téglából épült társaiknál. Az ilyen épületek ugyanakkor jobb energiafelhasználási mutatóval rendelkeznek, garantált áron és hosszabb garanciával készülnek, mint a téglaépületek.











