Mi lesz Kóka 10 milliárdjával?
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Pályázatot fognak kiírni a budavári volt Honvéd Főparancsnokság romépületének újratervezésére annak ellenére, hogy 2004-ben már lezajlott egy pályáztatás, melyet Kis Péter építész nyert. Meg is kötötték vele a szerződést a továbbtervezésre, melyet az építész részben teljesített is – írja mai számában a Népszabadság.
Eközben azonban az EU-s fejlesztési pályázatok lehetősége elérte a vári programot, mely 10 milliárd forintos támogatásra nyert lehetőséget, állítólag Magyar Bálint és Kóka János erőteljes nyomására. Ehhez azonban január végéig le kellene adni a felújítás engedélyezett terveit. Az idő tehát szorít. Kis Péter terveit mégsem veszik elő, mivel attól tartanak, hogy a Vár konzervatív lakosságának nem tetszene, azaz a kívánt a politikai eredményt sem hozza. Ezért tehát új terv kell.
Az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurációs Központ is alkalmas lett volna ennek kidolgozására, hiszen a 2004-es pályázaton két tervvel indult is. De ezt sem választották, ehelyett elkezdődött a színfalak mögött egy új tervezőcsapat és vezető tervező keresése a műemlékvédelem elnökének, Mezős Tamásnak az aktív részvételével. Ez viszont éles bírálatot váltott ki építészkörökben, főként azért, mivel időhiány miatt pályázat nélkül bízták volna meg a kiválasztott tervezőt – a korábbi zsűrielnököt, Mányi Istvánt és néhány fiatal építészt – a munkával.
A Budapesti Építészkamara állásfoglalása szerint egyébként – miután 2004-ben Kis Péter építészműtermével tervezési szerződést kötöttek, s a jogviszony a mai napig lezáratlan – más építész etikai vétséget követ el, ha ugyanezt a munkát elvállalja, még akkor is, ha a minisztérium alkalmazottjaként teszi.















