Luxus lakóparkot terveznek a Táncsics-börtönbe?
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Elsöprő többséggel, 346 igen szavazattal és egy tartózkodással fogadta el az Országgyűlés azt a nemzetközi megállapodást, amely alapján teljes egészében hazánk tulajdonába kerül Táncsics Mihály börtöne a budai Várban. A Magyar Nemzet információi szerint azonban üzleti-építészi körök szervezkednek, hogy luxus lakóparkot építsenek a tőke szemszögéből a három és fél milliárd forintos műemléki érték többszörösét érő területre.
Nemzeti összefogással kell elejét vennünk, hogy elherdálják drágán visszaszerzett nemzeti kegyhelyünket, a Táncsics-börtönt – mondta a lapnak Nagy Gábor Tamás fideszes parlamenti képviselő, Budavár polgármestere. Az épületet mielőbb fel kell venni az állami kézből ki nem adható műemlékek listájára – tette hozzá.
Budai Bernadett kormányszóvivő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy egyelőre még nem tudják, múzeum, kiállítóhely vagy a Sándor-palotához hasonló, időszakonként a nagyközönség előtt is megnyitott létesítmény lesz az épületből.
Az Egyesült Államok pont száz évvel az 1848-as forradalom és szabadságharc, illetve három évvel a második világháború után „vette meg” Táncsics Mihály egykori börtönét. Az épületért két és fél milliárd forint értékben ingatlanokkal és felújítással fizet a kormány: 2 darab, összesen csaknem 8 ezer négyzetméteres Szabadság téri felújított ingatlant kapnak az amerikaiak.











