Óvóhelyekért dúlt a harc: kelendő a bunker békeidőben is
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
A reméltnél is nagyobb összeget kapott a győri önkormányzat 3 óvóhelyért. A helyszínek ugyanis megmozgatták az üzleti körök fantáziáját is. Az egyenként árverésre kerülő ingatlanokra 5-6 érdeklődő pályázott. A bunkerek már nem bunkerek, viszont életveszélyesek - derült ki az Index beszámolójából.
Vagyis a felújítási költségek horribilisek lehetnek, ráadásul a terület, ahol az óvóhelyek vannak – a gyárvárosi rész egy kertvárosi hangulatú környezete, a hamarosan lakóparkká változó szeszgyár közelében, nem túl messze a súlyos milliárdokért megújuló ETO-stadiontól –, műemléki védettségű. “Úgy érzem, rizikó van benne” – fogalmazott az árverést vezető Tibold Viktor.
Mindez azonban nem volt elég az érdeklődők eltántorítására, akiket vélhetően az igen alacsony árak vonzottak. Az egyik 219 négyzetméteres, egyébként legkisebb bunkerre 1,35 millió forinttól indul a licit, ami 5076 forintos négyzetméterenkénti árat jelent. Az árverés végére azonban az ár 3,85 millió forintra kúszott fel. A nyertes cég családi házat készül az ingatlanra építeni – tudta meg a lap. A másik, 394 négyzetméteres bunker egyébként 4,3 millió forintért kelt el, míg az 519 négyzetméteres 6,15 millióért.
Így tehát a város 14,3 millió forintot kasszírozott a három ingatlanon, ami háromszorosa a kikiáltási árnak. A vevőknek viszont még további 10 milliókba kerül a bunkerek felújítása. “Meg kell oldani a hely vízszigetelését, a külső megjelenését rendbe kell tenni, és persze mindezeket meg kell előznie egy statikai vizsgálatnak, és az ennek nyomán szükséges beavatkozásoknak” – mondta az egyik nyertes, aki azonban nem tartja életveszélyesnek a helyet.
Mint kiderült, a legnagyobb ingatlant megvásárló cég lakó- és irodacélú befektetésben is gondolkodik, miközben bár az építési rendelet engedné, nemigen lehet tízméteresnél magasabb épületet húzni a most a földből nagyjából 1-1,5 méterre kiemelkedő bunkeren. A óvóhelyen a korábban odaálmodott pincekocsma helyett inkább várostörténeti, helytörténeti múzeumot képzelnek el, melyből a beruházó tervei szerint 2009-re lehet valami.















