Kalákában újítják fel az egyetemisták a „nyócker” romos házait

Körbekérdeztem ismerőseim között kinek mi jut eszébe a nyolcadik kerületről: „romos házak, kosz, jó hangulat, kisebbség, olyan épületek, amilyenek máshol már nincsenek, felújítás, Üllői út, Füvészkert”...hangzottak a válaszok.

Lássuk miből alakult ki ez a – kinek pozitív, kinek negatív – kavalkád és mi van még, ami az ódon utcákban megbújik ?

Történet

Míg a 18. század elején a főváros elindult az iparosodás útján, Józsefváros maradt, ami volt: kisiparos kerület. A nagy árvíz utáni újjáépítés során a korábbi egyszintes agyagépületeket felváltották a többemeletes bérházak. Megindult a városiasodás, nőtt a lakosság száma. Ekkoriban Budapest lakosainak több mint 18%-a ebben a kerületben élt. Laktak itt kisiparosok, muzsikus cigány családok (a cigányság gazdagabb rétegei) és nagy számban zsidó családok is (a zsidóság szegényebb rétegei). Mindemellett rengeteg író, művész élt és alkotott a kerületben. Igazi bohém hangulat volt jellemző pezsgő kávéházi élettel, hangulatos vendéglőkkel, kocsmákkal, ahol cigányprímások húzták a nótát mindenki nagy örömére.

A 20. század elején aztán fordult a kerület sorsa. A lakosság száma megugrott, majd az ország gazdasági nehézségeinek következtében a fejlődés itt is lelassult. Ekkoriban alakult ki a prostituált negyed és az első világháború után a lakóházak itt is lebontásra, újjáépítésre szorultak volna. A második világháború csak rontott a kerület helyzetén. Új házakat szinte alig húztak fel, Józsefváros pedig szép lassan romlásnak indult.

A romos házak mögött…

Aki ebbe a kerületbe költözik manapság, két okból teszi. Vagy szereti, vagy anyagi helyzete kényszeríti erre. Az utóbbi csoport képviselői pedig vagy megszeretik, vagy elköltöznek. De mitől szeretik meg, merül fel a kérdés jogosan? Nos, vannak fiatal, vidékről a városba került egyetemisták és főiskolások, akik arra szánták el magukat, hogy megszépítsék környezetüket. Egy Víg utcai hétlakásos társasház lakói a fiatalok kezdeményezésére érdekes „vállalkozásba” fogtak.

A „vállalkozás”

Adva van tehát egy hétlakásos társasház. Az ingatlanok az utca többi lakóházával ellentétben mind magánkézben vannak, nem önkormányzati tulajdonban. A ház kívülről is és belülről is putrira emlékeztet leginkább. Omladozó vakolat, kidőlt-bedőlt korlát, repedezett lépcső, a kert helyén valami ijesztő ősdzsumbuj, dudva, muhar. A lakásviszonyok sem jobbak. Egy 26 négyzetméteres lakás ára 5 millió forint körül van, de teljesen lelakott: 6 réteg tapéta éktelenkedik a falon, a víz- és elektromos vezetékek teljesen elhasználódtak, orrfacsaró bűz mindenhol.

Mivel a közösség által befizetett közös költségből nem jön össze annyi tartalék, hogy felújíttassák környezetüket, ezért úgy döntenek, hogy a saját lakáson belüli munkák mellett a ház rendbetételét is a maguk kezébe veszik. Önerőből.

A munkálatok

A munka nemesít és közösségformáló ereje is van.
Sablonos gondolat, de igaz. Hőseink nekiláttak hát gőzerővel, hogy a rozzant lakóházból hangulatos épületet varázsoljanak. Első lépésben az udvar közepén található sufniszerű tákolmányt bontották le a nők, a férfiak, a fordító, a közgazdász, a a területi képviselő és az újságíró. Majd leverték a vakolatot az udvaron belül és a házon kívül is. Újravakoltak, újrafestettek mindent. Feltörték a komor betonburkolatot és hangulatos térkövet tettek le. Megszabadultak az ősdzsumbujtól és helyére csinos kis kertet varázsoltak. Az értelmiség egy része a sok talicskázástól ekkor már fizikailag lerobbant, de mindezt önerőből, baráti segítséggel, kölcsön betonkeverővel, és kevés pénzből. A felújításra nagyjából 1,5 millió forintot költöttek összesen.

Szerencsére nem ők az egyetlen ilyen közösség a nyolcadik kerületben. Ha a koszos utcák és romos házak között sétálunk, mindenképp legyünk résen, mert sose tudhatjuk mikor bukkan elő egy hangulatos kis ház bizonyítékul arra, hogy a „nyócker” nem mindig az, aminek látszik.