Évi 20-30 ezer forintnyi közös költséget feleslegesen fizetünk ki?
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Irreális összegeket költ a lakók szerint a közös költségből a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. jelentéktelen vagy fiktív felújításokra, miközben a néhol életveszélyessé vált épületek szükséges javításai elmaradnak – idézte a zrt. társasház-kezelési tevékenységéről készített tanulmányt a Magyar Hírlap.
A közös költséggel való visszaélés országos jelentőségű probléma. A lakásonként jelentéktelennek tűnő, 20-30 ezer forintos éves összeg akár 50 milliárd forint megkárosítást is jelenthet évente – mondta a lapnak Pamper Viktor lakástulajdonos, aki a tanulmányt készítette. Ő azt állítja, hogy minden állítását dokumentumokkal tudja igazolni, s az írást számlákkal, jegyzőkönyvekkel és szakértői véleményekkel támasztja alá.
Példaként említette, hogy a vagyonkezelő egy ház előtti fasorban – amely nem állt a ház tulajdonában – 150 ezer forintért végezte el néhány ág visszavágatását, máskor 97 ezer forintot fizetett ki az épület meg nem történt felállványozásáért, de előfordult olyan eset is, hogy a zrt. a jól érezhető gázszag ellenére nem a gázműveket értesítette, hanem 190 ezer forintért szakértői véleményt készíttetett, amelyet a kiérkező szerelő még csak el sem olvasott.
Bokor István, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a „zrt. 300 házat kezel, így olykor nehéz számon tartani a legapróbb problémákat. A munkálatokért kiszámlázott árakat reálisnak tartjuk. Elhiszem, hogy nyugdíjból vagy minimálbérből nehéz fizetni, de a lakóknak kell gondoskodniuk a javításokról. Általában ügygazdaként segítjük, végigvisszük a tulajdonosok pályázatait, és a velük való egyeztetés után hozunk döntéseket. Ha nem használják ki a lehetőségeiket, arról nem mi tehetünk”. Az említett gázszivárgás kapcsán közölte, hogy utólagosan ki fogja vizsgáltatni, történt-e jogellenes, a lakókat megkárosító lépés.











