Hogyan tegyük penészmentessé lakásunkat?
Címkék: építés és felújítás, penész, szigetelés | magazin összes címke »
Általában csak akkor eszmélünk rá, hogy baj van, ha már megjelent a penész a lakásban. Sokszor még akkor sem, mivel a penész gyakran a bútorok, szigetelés, tapéta mögött terjed, s mire rábukkanunk, már hatalmas területet foglalt el. Előző cikkünkben a penész egészségkárosító hatásaival foglalkoztunk. Most azt járjuk körül, hogy miként védekezzünk ellene.
Ha már megjelent a penész
Alapvetően a kiváltó okot kell megkeresni, s megszüntetni (szigetelés, páratartalom-csökkentés). Ezután el kell tüntetni a kialakult penészt. Egyszerűbb a helyzet, ha látjuk hol található. Ilyenkor a munkálatokat penészgomba-telepek lekaparásával kell kezdeni. Ennek során azonban nagyobb mennyiségű spóra jut a levegőbe, így érdemes nagy gondossággal végezni a munkálatokat. A fertőzött helyiség ajtaját zárjuk le műanyag fóliával, hogy a spórák ne terjedjenek szét a lakásban. A munka közben lehetőleg folyamatosan szellőztessünk. A penésztelepek eltávolítását követően jöhet a lemosás és a fertőtlenítés. Ez a résekben és durva felületeken a fizikai eltávolítás után megmaradt gombaelemek miatt szükséges. A lemosásnál két vödörrel dolgozzunk, egyikben öblítünk, a másikkal lemosunk. A vizet gyakran cseréljük. A tisztításhoz ne használjunk foszfát-tartalmú detergenseket- a foszfát táplálja a mikroorganizmusokat. A lemosást követően töröljük a felületet szárazra. A fertőtlenítésre a hypooldat (10 liter vízhez 6 dl háztartási hypo) megfelelő. Ez szagtalanít is. A takarítás során legyünk elővigyázatosak: ne keverjük a különféle tisztítószereket, pl. savakat, ecetet, vízkőoldót hypóval – figyelmeztet az aerobiológus.
Penészmentesítéskor használjunk kesztyűt, valamint hosszú ujjú és hosszú szárú munkaruhát, zárt cipőt, sapkát. Komoly penésztelepek felszámolásakor viszont már viseljünk légszűrő maszkot is (a penészgomba spórákhoz ajánlott légszűrő maszkok részecskeszűrő betétje 3M 2125 P2R és 3M 2135 P3 kódszámmal kapható. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy a maszk szabályosan illeszkedik és résmentesen zár). Ha allergiásak vagyunk valamelyik penészgomba-fajra, akkor a penész eltávolítását ne magunk végezzük. Szintén ne végezzék ezt a munkát 12 év alatti gyermekek, idősek, várandósok, illetve a valamilyen immunrendszert gyengítő alapbetegségben, ill. légúti megbetegedésben (asztma) szenvedők.
Ha nem csak a fal penészes, hanem egyes használati tárgyak, azoknál más-más módszer alkalmazható. A mosógépben tisztítható textíliákat általában meg lehet menteni, amennyiben a penészgombák nem okoztak maradandó károsodást az anyagukban. A nem kárpitozott bútorok is megmenthetők, ennek érdekében lehetőleg a szabadban tisztítsuk meg őket. Ha a penészesedés csak a felületet érinti, hagyjuk a tűző napon, majd söpörjük le a kiszáradt, elpusztult penészt. Sok esetben – így textíliáknál, fabútoroknál, papírnál – a nap és a meleg elpusztítja a gombatelepeket. A résekből pedig HEPA szűrős porszívóval eltávolíthatók a lerakódott gombaelemek. Lényeges azonban, hogy az elhalt spórák is allergizálnak. A nem porózus felszínű tárgyakat, mint a műanyag, üveg, beton, különböző fémek stb. tisztíthatjuk meg a legkönnyebben a penésztől.
A penész jelenlétére utal olykor a dohszag is, melyet a penészek által termelt illékony szerves vegyületek (VOC) okoznak. Amennyiben a penészmentesítés után is megmarad a dohszag, az azt jelentheti, hogy a penész eltávolítása nem volt teljes körű, szennyezett anyagok, rejtett penészforrások maradtak a lakásban. Ugyanakkor akadhatnak olyan tárgyak, például a könyvek, melyek átveszik a dohszagot, de nem fertőzöttek penésszel. Ezt mikroszkópos vizsgálat tudja azonban csak tisztázni.
A gondot az jelenti, ha nem vesszük észre mindenhol a penészt. Porózus épületanyagokban, pl. a szigetelésben (kőzetgyapot) is lehet rejtett penész, gipszkarton falakban, beltéri szigetelésnél nagyon gyakori, de a régi tapétarétegek alatt is – jelezte Magyar Donát. Akad azonban olyan eset is, amikor fehér falon a fehér színű penészt egyszerűen nem vesszük észre. A rejtett penésztelepeket sokszor csak későn, a fal, a szigetelés lebontásával fedezik fel. A rejtett penész felkutatására az egyetlen, rongálást nem igénylő módszer a spórák kimutatása a levegőből, illetve háziporból.
Cikksorozatunk következő részében a vizsgálatokkal foglalkozunk.










