Vannak buktatói a kormány lakásfelújítási programjának
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Ígéretes a kormány 2011-ben induló, energiatakarékossági célú lakásfelújítási programja, amelyre a tervek szerint évi 100 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A Világgazdaság szerint azonban számos buktatója lehet a végrehajtásának.
A program évi százezer (később 150-200 ezer) lakás felújítását célozta meg, az állami segédlettel megvalósítandó rekonstrukcióra leginkább az 508 ezer paneltulajdonos szorulhat rá. Összességében azonban nem csak lakásokról van szó, a projekt a közintézmények energiatakarékos korszerűsítését is magában foglalja.
A lapnak nyilatkozó szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy most még nem látni, összességében lesz-e elég pénz, megfelelő minőségű építőipari alapanyag, berendezés, és főleg áll-e majd rendelkezésre elegendő számú szakképzett munkaerő az óriásvállalkozáshoz.
A hazai építőanyag-ipari cégek az eddigi piaci pangás miatt ugrásra készen várják az esetleges megrendeléseket, de elbukhatnak az olcsóbb kínai és egyéb távol-keleti importnyomás miatt. A szakma ennek kivédésére megfelelő kormányzati ösztönzőket és EU-konform piacvédelmet vár.















