Átadták az ország egyik legmodernebb fürdőjét
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
Átadták a 2,4 milliárd forintból megépült siklósi termálfürdőt. A fürdő már látogatható, a belépőjegy ezer forint.
A fürdőberuházást az önkormányzat saját erőből valósította meg, fedezetét kötvénykibocsátásból teremtette elő. A kivitelező 25 évre a fürdő üzemeltetését is vállalta, ezen idő alatt 800 millió forintot fizet az önkormányzat kasszájába – számolt be a Pécsi Újság.hu.
A képviselők két évvel ezelőtti döntését nagy mértékben meghatározta, hogy a 25 éves üzemeltetést elnyert Aquaplus Kft. európai uniós források segítségével termálhotelt épít a fürdő szomszédságában. A befektető a tervek szerint jövő februárban szeretné megnyitni a szállodát – derült ki a bama.hu cikkéből.
Az is motiválta a várost, hogy 1,5 milliárd forint támogatást nyert az önkormányzat a siklósi vár felújítására – mondta Marenics János polgármester. Ehhez párosul a magas szolgáltatási színvonalú termálfürdő, amely az ország egyik legmodernebb létesítményei közé tartozik. A belső építészeti megoldások közé megpróbálták becsempészni a vár hangulatát.
A 3 szintes, több mint 5 ezer négyzetméteres komplexumban összesen 12 medence található, többek között törökfürdő, jakuzzi, légbefúvásos masszírozó, sodrófolyosós, beszélgető és gyerekmedence. Összesen 80 millió kristályüveg mozaikot építettek be a medencékbe, ultraviola csírátlanítás mellett végzik a víz teljes szűrését, a fertőtlenítést pedig csökkentett klórtartalmú eljárással oldották meg.
A fürdőben szakítottak a hagyományos eszközökkel és berendezésekkel, helyettük a világ élvonalába tartozó technológiákat helyezték előtérbe. Ilyen például a szaunavilág, amelyben bio, finn, aroma, gőz, infra, és egy gerendákból épített orosz szauna közül választhatnak a vendégek. Kiemelten kezelték a fürdőben a pihenőhelyek kialakítását, ilyen például a gránit termálmedence, a pihenő sarkok és a só szoba.











