További dossziék »

Nem a tömegeknek készült: átadták az ország egyik legexkluzívabb fürdőjét

ingatlanmagazin | 2010. március 12. 11:46 | Módosítva: 2010. március 12. 11:46 | 0 hozzászólás
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »

Az ország talán legexkluzívabb fürdője nyitja meg néhány nap múlva kapuit: az újjávarázsolt Árpád fürdő nem titkoltan az elit találkozóhelye kíván lenni - számolt be a Fejér Megyei Hírlap. A felújítás 1,5 évig tartott, és csaknem 1 milliárd forintba került.

Az Árpád fürdő nem a régi közfürdő funkciót tölti be ezentúl, erre már csak azért sincs lehetősége, mert az eredeti kabinsorban mindössze 62 férőhely van. “A tömegfürdő helyett tehát minden értelemben exkluzív fürdőt alakítottunk ki, ezt jól mutatja például a nyitva tartás is: délután ötkor nyitunk és akár hajnali egy óráig is kényezteti a vendégeket Magyarország első elit, királyi fürdője” – mondta Kovacsics Imre, a fürdő szakmai igazgatója, egyben a Spa Hungary Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a megnyitón.

A fürdőben egyébként az átadás után néhány napos próbaüzem következik, majd március 25-én nyitja meg a kapuit a komplexum, ahol egy teljesen új, háromszintes wellness-részleg is várja a látogatókat. Emellett helyreállították az eredeti faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatot. A török fürdőben két, mozaikkal kirakott medence, ülő pezsgőfürdő és központi fürdőmedence található. Helyet kapott egy mozaikcsempés tepidárium is, mely a várakozások szerint a fehérvári társasági élet egyik színtere lehet, s akár üzleti megbeszélések, céges találkozók helyszíne is. A műemlékfürdő mellett egy új épületet is emeltek, ahol szaunát, gőzkabint, élményzuhanyt helyeztek el. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint a felújított és profiljában is teljesen átalakított Árpád fürdő az egészségturizmus igazi zászlóshajója lehet, amely a hazai turizmus húzóágazata.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek