A készházak után állami támogatás is jár
Címkék: építés és felújítás, szigetelés | magazin összes címke »
A legjobb, A+ energetikai kategóriát elérő új lakásokra négyzetméterenként 25 ezer forint támogatás igényelhető. Mivel a készházak „tudják” ezt a jellemzőt, az értékesítésüket segítheti a Klímabarát Otthon pályázat – hívta fel a figyelmet Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keretében működő könnyűszerkezet építő tagozat elnöke.
A készház-építők a múlt évet 20 százalékos csökkenéssel zárták, amely 150-nel kevesebb eladott házat jelentett a 2008. évihez képest – mondta el Kárpáti a Távirati Irodának. Úgy látják a számokból, hogy a visszaesés itt lényegesen kisebb, mint a hagyományos technológiával épült lakások esetében.
Ezt a szakember azzal magyarázta, hogy a készházak jobb energetikai jellemzőkkel bírnak, vagyis jobb a hőszigetelésük, és ezért olcsóbban fűthetők. Annak ellenére, hogy idén eddig az időarányos megrendelés csak fele a tavalyinak, továbbra is optimista az elnök a jobb energetikai jellemzők miatt.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer, Klímabarát Otthon pályázat – a kódszáma: ZBR-EH-09 – keretében az A+ energetikai osztályú új lakásokra négyzetméterenként 25 ezer forint támogatást lehet igényelni. A támogatás 130 négyzetméterig, azaz 3 millió 250 ezer forintig jár.















