Lakásfelújítási program 100 családnak
Címkék: építés és felújítás | magazin összes címke »
100 rászoruló családnak kíván segíteni lakásfelújítási programjával az Autonómia Alapítvány és a Habitat for Humanity Magyarország. A programban való részvételnek azonban feltétele is van: a résztvevőknek 6-18 hónapon át kell megtakarítaniuk havi 5-10 ezer forintot.
Amennyiben ez sikerül, úgy a megtakarítással megegyező támogatást kapnak a két szervezettől, valamint maximum 720 ezer forintos hitelt is felvehetnek a Mikrohitel Zrt.-től házuk felújítására. Utóbbihoz azonban csak olyan településeken élők juthatnak hozzá, amelyeknek önkormányzata vállalja, hogy az esetleges hitelhez 30 százalék erejéig kezességet vállal.
Azokat sem zárják ki a lehetőségből, akiknek hátralékos hitele van. Amennyiben a megtakarítási idő alatt rendezik tartozásukat, ők is megállapodást köthetnek az alapítvánnyal. A programhoz már csatlakozott a Tolna megyei Tevel, Kisvejke, Lengyel, valamint Várpalota és az SOS Gyermekfalu Alapítvány, mely kecskeméti, lajosmizsei, szegedi és szombathelyi utógondozottjait vonja be a programba.















