hírességek otthonai

2007. december 22. 18:19

Évente 2,6 milliárd forintot költenek házaikra a focisták

2003-ig több mint húsz, 3,5 millió dollárnál nagyobb értékű birtok került a világ élvonalában játszó futballisták kezébe.
2007. november 14. 13:48

Vizsgálatot követelnek a Kóka-villa ügyében

Kóka János gazdasági miniszter épülő villája előtt tartott sajtótájékoztatót a mai napon Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke. Itt azt kérte, hogy Gyurcsány Ferenc még a nap folyamán rendeljen el tisztázó vizsgálatot minisztere villaépítési ügyében.
2007. november 12. 10:40

Kóka felháborodott: szerződést bontottak az alvállalkozókkal

Szombaton délután a hatóság feketemunkásokat talált Kóka János gazdasági miniszter Normafa utcai villájának építkezésénél. Az SZDSZ sajtófőnöke szerint a miniszter felháborodott az eseten. Bíró Győző azt igyekezett hangsúlyozni, hogy sem közvetett, sem közvetlen felelősség nem terheli Kókát az ügyben. A Független Hírügynökség információi szerint szerződést bontottak az alvállalkozókkal.
2007. október 24. 13:57

Bérlakásban szorong Britney Spears

Egy malibui bérlakásba költözött az elmúlt hónapokban erősen megtépázott hírnevű Britney Spears, miután augusztusban 10 millió dollárért eladta a szintén Malibuban található házát. Az új, közel 2600 négyzetméteres bérlakás megvételére hathónapos opciója van - számolt be a Los Angeles Times.
2007. október 15. 17:13

Marilyn Manson elköltözne

1,1 millió dollárért árulja chatsworthi házát Marilyn Manson, melyet 2004-ben még 1,27 millió dollárért vásárolt meg - derült ki a Los Angeles Times cikkéből.
2007. október 15. 16:03

Lenny Kravitz eladja New York-i otthonát

Tetőablakok, csokoládébarna falak, az ebédlőben hatalmas üvegasztal zebracsíkos székekkel.
2007. október 12. 12:38

Európa egyetlen női hídmestere

Hanák Tímea, 27 éves mérnök a kőröshegyi völgyhíd hídmestere.
2007. március 26. 14:49

Kis magyar luxuskörkép

Már olvashattuk: több mint kétmilliárd forintot kérnek Európa legdrágábbnak kikiáltott lakásáért – Londonban. De mi a helyzet idehaza? A magyarországi toplistára egymilliárd forint felett lehet felkerülni.
2007. március 19. 23:06

Victoria Beckham megtalálta álmai otthonát!

Megtalálta álmai otthonát Victoria - 30 millió euró egy hollywoodi villáért azonban még Beckhaméknek is túl sok.