Címkék : körkép

« Vissza az összes címkéhez
Ingatlanpiac

Jönnek a „kisbefektetők”, de mit vesznek meg? Zalaegerszegi ingatlanpiac

Keresleti szempontból az utóbbi években változás állt be az ingatlanpiacon: már nem a legkisebb lakásokat keresik főként, hanem a legalább 3 lakószobával rendelkező, 65-70 m2-es ingatlanokat. Elsősorban vagy a nagyon olcsó, régebbi árakhoz képest mélyen ár alatt megvásárolható, teljes felújításra szoruló kisebb, vagy a modern, pár éves, újszerű ingatlanokat veszik meg.

Ingatlanpiac

Családi házat venne Törökbálinton? Előnyök, hátrányok, árak

Túl sokba kerül jelenleg az emberek számára családi házat vásárolni – főként, hogy nehezedett a hitelhez jutás -, márpedig Törökbálint jellemzően családi házas övezet. Ez érződik a vevői aktivitásban. Akik érdeklődnek, főként a 15-20 millió forintos kategóriában keresgélnek, miközben az induló ár például Törökbálint felkapott részén, a Tükörhegyen 50 millió forint. De persze Törökbálinton belül Tükörhegy egy egész más világ. Annak is megvan a maga vevőköre, de számukra is van egy felső határ, a 60-70 millió forintos szint, amit meghaladnak az átlagos kínálati árak.

Ingatlanpiac

Alaposan megtépázta a válság: a VI. kerület ingatlanpiaca

Terézváros az a kerület, melynek egyes részein a legnagyobb mértékű áresés következett be a válság évei alatt Budapesten. Amennyiben azt feltételezzük, hogy 2004-2008 között ingatlanpiaci lufit fújtak, akkor az egyik leginkább érintett kerület ebben a VI. A külföldiek azóta távoztak, ugyanakkor Terézváros azért megőrizte jó hírét, s valószínűleg továbbra is ott van a dobogón a pesti, belvárosi kerületeket tekintve.

Ingatlanpiac

A pénztárcakímélő Balaton-parti város: Balatonkenese és ingatlanpiaca

Amennyiben a kilométereket tekintjük, akkor az egyik, Budapesthez legközelebb fekvő Balaton-parti város Balatonkenese, mely már nem a tó északi, hanem inkább keleti partján található. Itt – a déli parthoz hasonlóan – ismét megjelennek a vízparti ingatlanok, a hirdetések között azonban nem sok ilyenre akadhatunk, mert ahogy kirakják egy ilyen ingatlanra az “Eladó” táblát, az nyomban el is kel. Az árak ezek és a panorámás nyaralók körében nem estek a válság alatt. Az olcsó nyaralók esetében viszont lehet alkudni, s 10 millióért már tudunk vásárolni.

Ingatlanpiac

Ha jó ár/érték arányban akar nyaralót: nézzen körül Balatonfűzfőn!

Kicsit mintha elfeledett ingatlanpiac lenne az, amelyről Balatonfűzfő esetében beszélhetünk: kisebb is, mint a mellette fekvő Almádi. Sok embernek még most is a korábban itt működő vegyipari cég jut eszébe a nevéről, így tartanak a várostól. Pedig ez már a múlté, rég nem okoz gondot, csak az ingatlanpiaci árakat tartja lenyomva. Aki tehát jó ár/érték arányban akar vásárolni, annak érdemes a városban körülnéznie.

Ingatlanpiac

A magyar mediterráneum: mennyiért vehetünk ingatlant a villányi borvidéken?

A Villányi-hegység a legdélibb és leghíresebb borvidékünk. De nemcsak a tájegység látnivalói sokszínűek, az ingatlanpiac is meglehetősen változatos. Míg Siklós dinamikusan fejlődik, működik az új fürdő és megújul a vár, addig Harkány visszaesett, a külföldiek eladják az ingatlanjaikat. Villányban viszont kicsi az ingatlanválaszték, ezért új lakóövezet kialakítását tervezik. Az árak nyomottak, de nagy jövő előtt állhat a tájegység.

Ingatlanpiac

Bérlakás-piac: Debrecenben pörög a panel, Miskolcon 20 ezerért bérelhetünk

Debrecenben a héten indulhat a kiadó ingatlanok keresése. A diákok átlagosan 45-80 ezer forintért bérelnek lakást. A válság miatt egyre olcsóbbat keresnek, és egyre többen költöznek össze. Ellenben Miskolcot még nem hozta lázba a tanév-kezdet. Itt 20-30 ezer forintért bérelhetünk lakást.

Ingatlanpiac

Vízközeli és panorámás is legyen a nyaraló? Balatonalmádiban lehetséges

Élénkült az érdeklődés az idei évben a balatonalmádi ingatlanpiacon. A vevők minden árszegmensben keresgélnek, de persze itt is jellemző, hogy félreértelmezik az áresésről szóló híreket, s azt hiszik, hogy néhány millióért már szép nyaralójuk lehet most a Balatonnál. Almádiban az északi part más városaihoz hasonlóan szintén a panorámás nyaralók a keresettek, de veszik a családi házakat és az építési telkeket is, s itt még a vízközeliségből sem kell engedni.

Ingatlanpiac

A minőséget meg kell fizetni: Balatonfüred ingatlanpiaca

Komoly fejlődés zajlott le az elmúlt években Balatonfüreden, a Balaton északi parti fővárosában, ahol a szépülő reformkori városrész és a megújult vízpart eleganciát, jómódot mutat. Nem véletlen, hogy aki itt vásárol ingatlant, szintén a minőséget keresi. Ezt azonban nem adják olcsón Füreden.

Ingatlanpiac

Ahol a panoráma miatt veszik a nyaralókat: Badacsony ingatlanpiaca

Badacsonytomaj 3 részből áll: Badacsonyból, Badacsonyörsből és Tomajból. A három kerület jellege némiképp más, Badacsony esetében beszélhetünk a leginkább üdülőváros jellegről, de mint az északi parti városok esetében, itt sem nagyon vannak vízparti házak, inkább csak vízközeliek, 300-500 méterre a parttól.