Címkék : energiatakarékosság

« Vissza az összes címkéhez
Építés és felújítás

Energiaköltségeinknek akár a felét is megspórolhatjuk a FeOP-pal

2012. március 22-én, csütörtökön tartotta meg kampánynyitó rendezvényét a Fenntartható Otthon Zrt., ahol bemutatásra került a cég által életre hívott Fenntartható zöldOtthon Program. “A FeOP célja a lakóingatlanok energiatakarékossá alakítása és ezáltal gazdaságosabb és komfortosabb otthonok teremtése” – mondta el Bacsárszki Pál, a cég elnöke.

Építés és felújítás

A jövő óvodája Dániában található: íme, a Napház!

Egy éve készült el az a projekt Koppenhágától 30 km-re, amely a tervek szerint a jövő óvodáinak mintája lesz Dániában és Európában is. A 100 gyermek és 30 felnőtt számára kialakított épületkomplexum az aktívház koncepció jegyében épült: energiamérlege pozitív, szén-dioxid semleges, és a friss levegőnek és a természetes fénynek köszönhetően ideális tér a közösségi élethez, a játékhoz és a neveléshez gyermeknek és felnőttnek egyaránt.

Pénz és Jog

Hogy ne verjék át! Mennyibe is kerül a lakáseladásnál most már kötelező energiatanúsítvány?

Már tavaly foglalkoztunk azzal a rendelettel, mely szerint az idei év elejétől kötelező használt lakások eladása esetén is energiatanúsítvány készítése. Sokak számára ez az újabb teher már eleve felháborító volt, mások viszont azon akadtak fenn, hogy a vonatkozó rendeletben szereplő óradíjak és maximális óraszámok ellenére milyen magas árakról lehet hallani. Elég zavaros a kép, az egyes energiatanúsítással foglalkozó oldalak és cikkek sem igazán segítenek a tisztánlátásban. Ezért megpróbálunk rendet tenni a kérdésben.

Építés és felújítás

Mennyivel dobja meg az extrém hideg a fűtésszámlát?

A jelenlegi extrém hidegben egy átlagos lakás fűtésköltsége havi 3-5 ezer forinttal, míg egy átlagos családi házé akár havi 15-20 ezer forinttal is emelkedhet, miközben a hagyományos technológiával épült családi házak átlagos energiaigénye megfelelő vastagságú és minőségű szigeteléssel akár 50-60%-kal is csökkenthető lenne.

Építés és felújítás

Eljött a papírbeton ideje? 30 százalékkal olcsóbb házak épülhetnének

Már 1928-ban feltalálták a papírbetont, azonban tömeges alkalmazása eddig elmaradt. Most, amikor a nyugati jóléti társadalom és a lakáshitelezés átalakul, eljöhet a papírbeton ideje, amelynek alkalmazása akár 30 százalékkal is csökkentheti az építési költségeket. Nagy Tamás építész egy komplett építési rendszert dolgozott ki a papírbetonra alapozva. Erdőkertesen szeretne felépíteni egy mintaházat.

Pénz és Jog

Így spórolhatunk télen az energiával! Néhány tanács a szolgáltatótól

Az energiafogyasztás szempontjából a téli hónapok az éves átlagot tekintve mindig is a csúcsidőszakot jelentették: hamar sötétedik, és a hőmérséklet is egyre alacsonyabb, így nagyobb a fűtés- és áramszámla összege is. Már néhány energiafogyasztási szokás újragondolásával ezen időszakban is nagyban csökkenthetjük háztartásunk energiaköltségeit.

Építés és felújítás

Miért lesz kötelező jövőre az energiatanúsítvány? Helyzet, okok és a nem túl fényes jövő

Bár az energiatanúsítványról szóló rendelet már több mint 3 éve hatályos, mégis most, hogy januártól jelentősen kiszélesedik az érintettek köre, érezhetően egyre nagyobb az érdeklődés iránta. Nézzük tehát, milyen folyamat vezetett az energiatanúsítvány bevezetéséhez és milyen eredményeket várunk tőle!

Ingatlanpiac, Építés és felújítás

Az óriásházak kora: mire figyeljünk a ’80-as, ’90-es években épült családi házaknál?

A szocializmus utolsó évtizedében fellazult a gazdasági rendszer szigorúsága. Megjelentek az első gmk-k, kisvállalkozások. Ebben az időben, akik ügyesek voltak, akkori mércével mérve gyorsan meggazdagodhattak. A befektetési lehetőségek hiánya miatt egyetlen dologra költötték vagyonukat: hatalmas családi házak építésére. Ez az időszak az óriásházak kora, mely egészen az 1990-es évtized végén bekövetkezett gazdasági válságig tartott.

Szakértőink válaszolnak, Építés és felújítás

Mit mutat meg az energiatanúsítvány? Mi kaphat jobb minősítést?

Lehet tudni, hogy mi a vezérelv az energiatanúsítványnál? Például, ha van egy gázkonvektor-fűtéses, nem szélső lakás, amelynek alacsony a fűtésszámlája, de mondjuk a fürdőszoba és a konyha
hideg, mert ott nincs fűtőtest, akkor annak jobb az energiabesorolása? Ellenpélda: egy házközponti fűtéses lakás, relatív magas fűtésköltséggel, viszont a lakás minden pontja meleg? Tehát inkább a költséghatékonyság vagy a komfortosság számít? Esetleg mindkettő?

Szakértőink válaszolnak, Építés és felújítás

50 nm-nél kisebb lakásomra is kötelező lesz jövőre az energiatanúsítvány?

50 nm-nél kisebb lakásokra is kell jövőre az energiatanúsítvány? Egy cikkben így olvastam, de nem volt egyértelmű.