HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
VÉSZ: bérlakás-program a csőd ellen
Csak realizált bevétel után kelljen áfát fizetni!

[2009.08.27. 15:19]

A VÉSZ a közleményében sürgeti, hogy csak a realizált bevétel után kelljen áfát fizetni. Ellenben szankcionálná azokat a megrendelőket, akik mondvacsinált okokra hivatkozva nem fizetnek. Az építőipar talpra állítását pedig országos bérlakásprogrammal segítené.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Süket fülekre találnak

Nap mint nap halljuk, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv-k) alig jutnak hitelhez, noha a 25 milliárd dolláros IMF-hitel egyik célja éppen a hazai gazdaság élénkítése lett volna. Azonban a multinacionális hátterű vállalatok a szükséges tőkeinjekciókat nem Magyarországról szerzik be, így nem szembesülnek árfolyam-kockázattal és dráguló hitelforrásokkal.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) már a sokadik felhívását tette közzé a múlt héten, amelyben Magyarországot Európa Bermuda-háromszögének titulálja. A VÉSZ eddigi felhívásait, törvényjavaslatait nem különösebben vették figyelembe kormányzati szinten, jelezvén, hogy a civil szektor hazánkban még gyerekcipőben jár. Úgy tűnik, hogy a hitelválság adott újabb lendületet a magánkezdeményezéseknek, hiszen gombamódra szaporodnak a hitelkárosultak szervezetei, amelyek tüntetéseken, demonstrációkon adnak hangot követeléseiknek.

Csak realizált árbevétel után kelljen adózni!

A VÉSZ már több akcióval hívta fel a figyelmet magára, legutóbb a kilakoltatások ellen szervezkedett, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kkv-k érdekében számos javaslattal álltak elő. Alapvetésük az, hogy „a munkahelyek 70 százalékát adó magyar kis- és középvállalkozások életben tartása az egész társadalom érdeke, a gazdasági válságból való kilábalás alapvető feltétele.” Ezért felvázolták azokat az intézkedéseket, amelyekkel konszolidálni lehetne a csőd szélére jutott kkv-szektort.

A VÉSZ első lépésként követeli, hogy csak realizált árbevétel után keletkezzen adófizetési kötelezettség, hiszen szakemberek szerint néhány éve éppen a kormányzat „áfa-visszatartási” akciója indította el azt a lavinát, amelynek következtében tömegesen mentek csődbe a tartalékkal nem rendelkező hazai vállalkozások, és óriási méretűre duzzadt a körbetartozási lánc.

A VÉSZ az APEH előtt demonstrált
A VÉSZ az APEH előtt demonstrált
Fotó: Banai Tibor Péter

Bűncselekmény a pénzvisszatartás

A VÉSZ azonban tovább gondolja a folyamatot, hiszen sokszor azért nem kapják meg a kkv-k az elvégzett munka után a járandóságukat, mert semmiféle szankcióval nem sújtják a késedelmesen fizető fővállalkozókat. „Azoknak a megrendelőknek a cselekményeit büntetőjogi módon kezeljék, amelyek átveszik és továbbértékesítik az elvégzett munkát, de a feléjük teljesítőtől megtagadják a számla kifizetését. Meg kell állapítani pl. a csalás tényállását, amikor ezek a megrendelők határidőcsúszásra és minőségi kifogásokra hivatkozva nem fizetnek a teljesítőknek, miközben ők nem, vagy alig fizetnek kötbért, és első osztályú minőségben értékesítik ugyanazt a munkát.”

Az építőiparban többször előfordul, hogy néhány generálkivitelező minőségi kifogásokra hivatkozva nem fizeti ki a munka teljes ellenértékét, majd úgy hirdeti az eladó új építésű lakásokat, mint első osztályú otthonokat. „A kisvállalkozások túlélésének feltétele az, hogy az elvégzett munka és a beépített anyagok ellenértékét elviselhető időtartamon, 8-15 napon belül megkapja, így kezelni tudja a likviditási problémáit.”

Állítsanak fel konszolidációs hivatalt!

A VÉSZ továbbá javasolja, hogy állítsanak fel egy állami szervezetet:
  • amely tisztázza az önhibájukon kívül tönkrement, de élet- és teljesítőképes kkv-k körét;
  • érdekükben eljár a társhatóságoknál az adófizetési és felszámolási moratóriumnak a konszolidációs időszakra érvényes meghirdetéséért;
  • „konszolidációs pályázatot” hirdet számukra a kötelezettségek határidős meghatározása mellett, amely vissza nem térítendő támogatást jelentene a gyakorlatban.


Állami megrendelések

A kkv-szektor talpra állítását állami megrendelések útján kívánják elérni. Ilyen értelemben az 1929-32-es világgazdasági válság amerikai megoldását tartják járható útnak, hiszen akkoriban hirdette meg Roosevelt elnök a híres New Deal programját. Az uniós támogatások sajnos nem segítik elő a hazai ipar talpra állását, hiszen az uniós szabályok szerint csupán minimálisan lehet a hazai vállalkozóknak kedvezni a pályázatok elbírálásakor.

A VÉSZ az építőiparnak egy országos szintű bérlakás-program beindításával adna jelentős tőkeinjekciót, „ezáltal munkához juttatnák a helyi vállalkozásokat, és lakáshoz segítenék azokat a családokat, amelyek nem rendelkeznek anyagi forrással saját tulajdonú lakás vásárlásához.” Az új építésű bérlakások mellett számba vennék az országban elhagyatottan, funkció nélkül álló laktanyákat, gyár- és raktárépületeket, amelyek átalakítással szociálisan rászoruló családoknak átmenetileg fedelet nyújtanának.

Farkas Tibor

Hozzászólok a cikkhez!  
h i r d e t é s

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak